VALAMI TÖRTÉNT
Forgách András / Nádor szálló, Pécs, 2012. június 9.
Könnyű dolgom van – mondom, aki szájtátva szoktam állni Vojnich képei előtt, és rendszerint nemigen akaródzik szavakat kapcsolni a látványhoz, nem akaródzik leírni, elég csak nézni, a látványt beinni (a Petri-idézet, ahonnan a képet loptam így szól: „végsőkig magamba inni egy velemtünő lény / közömbös arcát”), és a képek messzemenően nem is igényelnek okosnál okosabb leírást, mert a hatás egyik el[...] Tovább >>
A múlt falikútja - (Vojnich-cédulák/1)
Parti Nagy Lajos / 2008. március
Ha van pár motívum, az már rengeteg. Amilyen lehetetlen, olyan hálás foglalatosság festményről írni. Megnevezek valamely teremtárgyat, kimondom az első használható szót, ami eszembe jut, figyelem, ahogy „nézetem lesz”. Járkálok a képek között, leírok ezt-azt. Lecédulírok. Nem róla, hanem körüle. Hozzá. Tematírozom, ha akarom, ha nem.
*
Nézetem szerint nagy, elementáris festészet a Vojniché. Ámul[...] Tovább >>
KÉP-TEKERCSEK-KOAN
Bán Zsófia / 2007. augusztus 24.
(A kőelme)
Egy Hogen nevű, kínai Zen-mester egyedül élt vidéken, egy kis templomban. Egy napon, négy vándor szerzetes jelent meg nála, akik azt kérdezték, rakhatnának-e az udvarán tüzet, hogy megmelegedjenek.
Míg a tüzet rakták, Hogen hallotta, hogy az objektivitásról és szubjektivitásról vitáznak. Csatlakozott hozzájuk, és így szólt: “Amott áll egy nagy kő. Az vajon az elmétekben vagy a[...] Tovább >>
„Azt a termet…” - Vojnich Erzsébet újabb képei
Radnóti Sándor / 2007. február 27.
Magyar verssorok motoszkálnak bennünk. Nemzeti összetartozásunk nagy záloga ez. Meglátunk valamit, s eszünkbe jut róla, általa egy-egy verssor. Amióta Vojnich Erzsébet új képeiről gondolkodom, mögöttes dallamként ez jár az eszemben: „hol fényben fürdesz, azt a termet / elsötétítem - meghalok”. Dallam ez, valami harmadik, költészet és festészet mellett. Eszembe nem jutna azt mondani, hogy Vojnich k[...] Tovább >>
Vojnich, a kalandor
Csáki Judit / 2006. szeptember 12.
Nem fogok hosszan mentegetőzni azzal, hogy én nem értek a festészethez – nem mintha nem lenne igaz, csak éppen nem fontos. Hiszen úgy vagyok Vojnich Erzsébet jónéhány képével – az itt láthatók közül gyorsan megemlíteném a gyűrűhintásat vagy a gyöngyházfalú szobát a meredek lépcsővel -, hogy leginkább használni szeretem őket: legyenek a hasznomra, azazhogy. Ha ránézek, az tegyen jót nekem, vagy leg[...] Tovább >>
EGY KÉPZELETBELI VOJNICH KIÁLLITÁS KÉPZELETBELI MEGNYITÓJA
Dr. Nagy Miklós / Győr, 2004. márciusa
Éjjel 3 után van, álomból riadtam hirtelen, kint szakad a hó, a szemem könnyes. Álmomban otthon voltam, húgommal hazautaztunk, kora tavaszi délelőtt. Anyám gondos simogató kezekkel tesz rendet, az anyák ösztönös örök mozdulatával. A virágvázából letöri az elszáradt kórót, kisimítja a terítőt, sürgölődik, nyüzsög, húgom segít neki. Apám elégedetten figyel, jár-kel hátratett kézzel, mosolyog, majd e[...] Tovább >>
